A projekt 1. napja: 2014. április 2. szerda

2014.04.02 00:00

Az előkészítés

   Nagy izgalommal vágtam bele. A kémia terem furcsán nézett ki a sok tanulói laptoppal, okostelefonnal, interaktív táblával és a kísérleti eszközökkel. Elfért minden a padon, és nem zavarta a digitális eszköz a kémiai kísérletet sem. Sokkal több időt vett igénybe ezeknek az eszközöknek az előkészítése, mint az gondoltam:

- laptopok kicsomagolása, beüzemelése az adott munkaasztalnál;

- okostelefonok kiosztása (előzetes feltöltése);

- tanári számítógép és interaktív tábla beüzemelése;

- a tanári számítógépen az adott internetes oldalakra előzetesen belépni, hogy ezzel már ne menjen el idő;

- a tanári és tanulói kísérleti anyagokat és eszközöket előkészíteni, kiosztani;

- a terem megfelelő világításáról gondoskodni (alkalmas legyen a számítógépes és a kísérleti munkához is). Szerencsére éppen nincs órám a 8. b-sekkel való óra előtt, és a terem is üres, így a laboránssal minden sikerült elrendeznünk.

A megvalósítás

   Az óra jól sikerült, mindent el tudtam mondani, be tudtam mutatni, amit akartam. A digitális óratartás időtényezőit azonban nem sikerült mindig jól megtervezni: nem számoltam azzal, hogy nem fog minden eszköz azonnal működni, a gyerekek nem egyforma rutinnal kezelik ezeket, és én sem tudok minden hibát vagy műveletet azonnal megoldani. Egy tanulói laptopot kiiktattunk, amelyik semmilyen módon nem volt hajlandó az internettel csatlakozni, de a többi probléma végül is elég
gyorsan orvosolható volt. Az ezzel való időveszteséget úgy pótoltam, hogy a linoit-on a 3 kérdést házi feladatban kell feltenniük, illetve a popplet-en bemutattam azt a fogalmi térképet, amit én készítettem az órához, és szintén házi feladatnak kapták egy ehhez hasonló gondolattérkép elkészítését. Azért nem okozott ez különösebb gondot, mert az 1. óra előtt a gyerekekkel már email-es kapcsolatban voltunk, és olyan jellegű játékos feladatokat kaptak tőlem, amelyek segítségével ezekkel az oldalakkal már ismerkedhettek.

   Elkezdődött a tallérgyűjtés is. A digitális internetes feladatok határidőre történő jó megoldásáért aranytallért kapnak a diákok. Határidőn túl, a megoldás minősége szerint még ezüst-, réz-, vas- és alumíniumtallérok járhatnak. A pillanatnyi állást a honlapomon láthatják a gyerekek, naprakészen.

   A kémiai elemekről rengeteg fotót, videót készítettek a diákok. Ezeket egyelőre nem töltöttük fel semmilyen digitális eszközre vagy internetes felületre - ez még hátra van. A tanulókísérletet könnyen, gyorsan elvégezték (fémhenger tömegének és térfogatának mérése), házi feladat maradt a sűrűség kiszámítása, és az adat alapján meghatározni, hogy vajon milyen fémről lehet szó.

Az elpakolás, és a házi feladatok

   Attól féltem, hogy az elpakolás is olyan hosszú ideig fog tartani, mint az előkészítés, de nem így lett. Megbeszéltük, hogy kinek mi lesz minden alkalommal a dolga, és pillanatok alatt rendet csináltunk! Több házi feladatot kaptak, mint azt előre terveztem. A házi feladatok:

- 3 kérdés a fémekről (linoit.com);

- amit eddig tudunk a fémekről, gondolattérkép (popplet.com);

- az ismeretlen fémhenger sűrűségének kiszámítása, és az adat alapján a fém meghatározása.

Tanulói segítség

   Mindenki tanulópárt választott magának, akivel folyamatosan meg tudja beszélni a digitális oktatással kapcsolatos problémáit. Az osztályfőnök is figyelemmel kíséri munkánkat (neki is elküldöm mindig azokat a feladatokat, amelyeket a gyerekeknek is), osztályfőnöki órán megbeszélik, ha valaki valamiben segítségre szorul. Természetesen hozzám is lehet fordulni az aktuális ügyekkel.



Vissza

Elérhetőség

Balázs Kati blogoldala

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode