A projekt 6. napja: 2014. április 28. hétfő

2014.04.28 18:46

Ennél az óránál nagy volt a felhajtás, mert egy forgatócsoport érkezett az Educatio-tól. Én ma jöttem először iskolába a tavaszi szünet óta, úgyhogy mindent interneten kellett a gyerekekkel megbeszélnünk. Használtuk a levelezőlistát, és működött, amiben már megállapodtunk előzőleg is: mindenki minden nap megnézi az e-mailjeit.

Az óra elején ismétlő teszteket oldottak meg a gyerekek a tesztértékelő lap használatával.

A tanári kísérletet a gyerekek dokumentálták. A fotókat elmentették a laptopjaikra. Ezen az órán nagyon feszélyezettek voltak a
forgatócsoport miatt, de nagyon igyekeztek helytállni. Mindenképpen segíteni szerették volna a munkát. Úgy gondolom, hogy ha az elmentett fotókat, videókat újból és újból megnézhetik majd, akkor ez segíteni fog a kísérletek felidézésében. Nagyon sok kísérletet láttak és végeztek el, ezeket mind bele kell építeniük majd a prezentációjukba.

Az óra végén, a mai órán látottakkal kapcsolatban oldottak meg teszteket a socrative.com-ban. Ami a technikai megvalósítást
illeti, a tesztek megoldása már rutinszerű, de a megoldás nem mindenkinek sikerül 100%-ra. Sajnos rögtön az első kérdésnél egy hibás válasz lett jónak jelölve a tesztben, és ez több gyereket megzavar.

Vissza

Elérhetőség

Balázs Kati blogoldala

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode